csapattag-avatar
Animániákus
(Főadminisztrátor; Anime fordító, Manga fordító, Webmester)

Sziasztok! Animániákus néven már egy kis ideje foglalkozom animék és mangák fordításával. Már többször meghívtak a csapatba, végül Shinrashinak sikerült a bravúr. Remélem, továbbra sem okozok senkinek csalódást. Civilben Győri Péter néven ismer, aki ismer.

Sajnos az ifjúságom aranyévei már múlóban vannak (szigorúan az éveim számát tekintve, lélekben még nem!). Így nem meglepő, hogy első találkozásom az animékkel jóval korábban történt, mint a legtöbb kollágámnak. Konkrétan a rendszerváltás környékén még Magyarosrszágon is fogható Sky Channel rajzfilmblokkjában sugároztak az amerikai rajzfilmek (Transformers, G.I. Joe, M.A.S.K., stb) mellett animéket is. Így utólag kettőt tudok belőlük beazonostani: Robotech (a Super Dimensional Fortress Macross amerikanizált változata), és az Uchuu Kuubo Blue Noah (alias Thundersub). Angolul akkor még persze egy szót se tudtam, de ez nem sokat vont le az élvezetből.
Ezután jött a Dragon Ball - Sailor Moon korszak, majd el is múlt szépen.
A végső lökést az A+ csatorna (béke poraira) adta meg. Ekkor tudatosult bennem, hogy de hiszen én nagyon szeretem a japán rajzfilmeket, ideje lenne komolyabban is foglalkoznom velük. Mivel egyrészt már az én háztartásomba is betört a szélessávú internet, másrészt az angoltudásom is sokat fejlődött a Sky-korszakom óta, minden akadály elhárult legújabb hóbortom elől.
Egy idő után felismertem, hogy nem muszály angol felirattal néznem az animéket, mert vannak szent őrültek, akik gyártanak hozzájuk magyar feliratokat! És ahogy múlt az idő, és énrajtam is mindjobban elhatalmasodott az őrület (amit már régesrég ki kellett volna nőnöm), és mert csupaszív jótét lélek vagyok, úgy éreztem, visszaadhatnék valamit a közösségnek, amitől olyan sokat kaptam. Elkezdtem hát fordítani először animéket, aztán mangákat is, de ez sem volt elég, már a light novelt is fordítok.

Kedvenc anime, manga, étel, zene, akármi: Nincs ilyen. Nincs, mert nincs. Soha nem éreztem, hogy a mákos gubát jobban szeretném a rántott húsnál, vagy a Queent az U96-nál. Egyszerű lélek vagyok, valami vagy tetszik, vagy nem, műfajtól függetlenül, de rangsorrendet nem tudok felálljtani.

Hobbik: Animék és mangák olvasása és fordítása (ki gondolta volna...), könyvek olvasása, PC játékok, főleg stratégiai (elsősorban Total War sorozat), illetve FPS (pl. Half Life).

Elérhetőség: pgbambino@gmail.com.